Kezdetek

Első diákom persze a saját kutyám volt. Fél évesen került hozzánk, az utcáról fogadtuk be. Schnauzer-vizsla mix, középméretű 16 kg, herélt, 8 éves.

Állapotfelmérés: senkire nem hallgat; kiszökik amikor csak akar; megfog mindent és mindenkit; pórázon húz, elengedésről szó sem lehet.

Megoldási javaslatok: Mivel akkor én csak 12 éves voltam és kicsit sem konyítottam a kutyakiképzéshez, mi volt az első? Persze, hogy kutysuliba vittem. Nem túl sok remény fűzött, hozzá, hogy ebből az állatból valaha is szófogadó eb lesz és majd együtt futkározunk póráz nélkül a réten. Az iskolában, persze csak az őrző-védő foglalkozás ment a legjobban… Így tanultabb fejjel visszagondolva, addig nem kellett volna csibészeltetni, amíg nem fogad el falkavezérnek.

Kerek egy évet jártunk oda, addig megtanult önerőből bicikli mellett pórázon jönni, ülni, feküdni, állni, helyben maradni… és ezeket szépen be is mutatta a suliban, hadd higgyék a kiképzők, hogy ez mind nekik sikerült neki megtanítani. Viszont a behívás sehogy sem ment. Volt, amikor a kutya nélkülem ment el a suliba, mert persze kiszökött. A kiszökések állandóak voltak sajnos és az egész utcát terrorban tartotta.

2006-ban részt vettem egy népszerű kutyaiskola kutyakiképzői tanfolyamán. Ekkortájt már volt elképzelésem a kutya neveléséről. Ekkor már elfogadott falkavezér voltam, nekem mindent megcsinált első szóra. Gondoltam továbbképzem magam, ezzel a tanfolyammal. Egy hetes volt, ami egy vizsgával zárult. Gondolom, el sem kell mondanom, hogy valakiből, nem egy hét leforgása alatt lesz mesterkiképző… Egy kicsit röhejesnek tartottam az egészet, de mondom, megpróbálom. Persze, mint legfiatalabb (16 éves) nem volt sok esélyem a papír megszerzésére, mivel a záróvizsgán feltett 4 kérdésből csak 3-ra adtam vissza a tankönyv által leírt szöveget. Úgyhogy sajnos a papírt nem szereztem meg, de sokkal fontosabb, hogy értsünk valamihez, nemhogy papírunk legyen róla…

Visszatérve kutyámhoz, miután tanulmányoztam Caesar Millan és Don Sullivan kiképző elméleteit és gyakorlati megvalósításait, kicsit megvilágosodtam és teljesen máshogy kezdtem viszonyulni a kutyákhoz. Nem az emberi oldalukat próbáltam bennük keresni, hanem elsősorban elfogadni őket állatoknak, kutyáknak. És ez a legfontosabb, kutyánkra kutyaként kell tekinteni.

2007-re elértem, hogy kutyám teljesen elfogadjon falkavezérnek, ne menjen ki a kapun, csak, ha engedélyezem, póráz nélkül megyünk sétálni, megkötni csak vészesetben kell (építkezés, havas, jeges útszakasz átkelésekor, nagyobb kutya jön felénk).

Bátran kijelenthetem, hogy én elértem a csodát e kutyával, akiről az elején kijelentették, hogy képezhetetlen, nevelhetetlen. Inkább az emberi lustaságra lehet fogni, azt hogy kutya-gazda nem bír együtt sétálni, játszani…
A mai napig képezem, kipróbáltuk a klikkerezést is, amivel pár új trükkre megtanítottam 

Remélem, hasznos tanácsokat fogsz találni a blogomon és ne feledd, hogy „Öreg kutya is tanul új trükköt” és „Nincs nevelhetetlen kutya, csak hozzá nem értő gazda.”

Üdvözlettel:

Cathrine, „Catz”